Egy prosztatarák kezelésének megdöbbentő története, amit egy csehországi ember osztott meg miután elkezdte szedni a LAMININE-t.
Itt az elején nem fűzök hozzá semmit, olvasd csak el, és vond le a saját következtetéseidet …
Viszont, az idézett terméktapasztalat után azért leírom, hogy én mit gondolok minderről. Majd
olvasd el azt is!
„Az egész 2012. novemberében kezdődött. A körzeti orvosom véletlenül, szúrópróbaszerűen csinált egy
vértesztet, ahol 40,2 volt a PSA.
A szakorvos ezután azt mondta, hogy valójában nem tud kigyógyítani a rákból, de megígéri, hogy
életben tud tartani még 5 évig. Ez lesokkolt.
A legkülönbözőbb kivizsgálásokon mentem keresztül a következő 2,5 hónap során.
Nem vártam a halálra, hanem elkezdtem fogyasztani a PhytoChi-t (kínai gyógynövény keverék) és egy
cseh gyógyszert, az Ovosant, ami a rákos kezeléseket támogatja. Továbbá voltam meditációkon is.
Ennek köszönhetően a következő 2,5 hónap alatt a PSA lecsökkent 10,5-re (orvosok nélkül). Ezután az
orvosom felírta a Binabic 150 készítményt. Használtam mintegy 9 hónapig.
Elkezdtek nőni a melleim, és egészében véve, elég rosszul éreztem magam.
A PSA lecsökkent 0,2-re.
Valami olyasmit mondott nekem az orvos, hogy a rákos sejtek „le vannak pecsételve, zárva” – vagy
valami hasonlót.
Mondtam neki, hogy nagyon rosszul viselem ezt az állapotot. Hát, azért ki kell bírnom valamit! –
mondta. Erre otthagytam. Mindez 2013. év végén történt.
Ezután mindenféle teákat vásároltam és használtam tovább a PhytoChi-t – … a rák elkezdett lassan
növekedni.
2016. májusában a PSA értéke felment 32,6-ra.
A Laminine-ról már 2016. februárjától tudtam, de nem hittem el, hogy ennyire hatékony lehet.
Viszont, a májusi laborvizsgálatok után eldöntöttem, hogy kipróbálom!
Az eredmény meglepő és megdöbbentő volt!
Még az első kezeléskor, a PhytoChi-ért és az Ovosan 3 hónapos adagjáért kifizettem 20.000 Kč-t
(cseh koronát, ami cca. 214.000 FT, vagy 700 Euró).
A következő 10 hónapban a Phytochi 8.000 Kč (cca. 85.000 FT, vagy 285 Euró) kiadásomba került.
A havi Binabic a egészségügyi biztosítómnak összesen 28.800 Kč-ba (cca. 308.200 FT, vagy 1.000
Euró) került.
Vagyis, a 14 hónapos kezelésem belekerült összességében 56.800 Kč-ba (cca. 607.000 Ft, vagy 2000
Euró).
Ezért az összegért vehettem volna 50 Laminine-t!
Az 1. és a 2. vizsgálat alatt eltelt 2,5 év alatt semmit sem fogadtam el. Nem volt operációm, sem
kemoterápiám, sem pedig sugárkezelésem.
Végezetül foglaljuk össze:
2016. májusa: PSA 32,6 – egy hónappal utána a napi 1 – 0 – 1 Laminine szedésével a PSA lecsökkent
25,7-re. A testsúlyom is normalizálódott 83 kg-ról 75 kg-ra.
FANTASZTIKUS EREDMÉNY – és csak 1 hónap alatt! Megdöbbentő, igaz?
Mármint az, hogy az emberek mennyire nem tudják, hogy van más megoldás is, mint ami „elfogadott”
manapság a köztudatban.
Egyet azért fontosnak tartok leszögezni!
Nem gyógyítani akarunk, én sem! Sem a tudásom, sem a képesítésem nem volna erre alkalmas.
Erre ott vannak az orvosok, és azok, akik képesek rá.
Amit mi, és én is akarunk, az a MEGELŐZÉS, és az Életminőség visszaállítása és megőrzése. Egyet
viszont Nem Szabad elfelejteni!
• Ha a cég kutató orvosa, Dr. Edward Andujar az előadásaiban azt mondja, hogy …
• Akkor, Ő utána én is tudom, rá hivatkozva azt mondani, hogy …!
A Természetes Őssejt Kúra, a LAMININE készítményei a tapasztalatok alapján is azt mutatják, hogy
hatékonyak és működnek. A klinikai tesztek is ezt igazolják, viszont a környezetemben élők pozitív
tapasztalatai számomra azért kézzelfoghatóbbak – és valljuk be őszintén, hihetőbbek is